Elektromos ablakemelő javítása

Frissítve: 2022.06.29.

A mechanika acélkötelekkel mozgatja az ablakot, a cikkben korábban tévesen bowdenként hivatkoztam rá, de egy kedves márkatárs felhívta rá a figyelmemet, hogy a bowden sokkal merevebb, jobban igénybe veszi/venné a mechanika visszafordító csigáit, gyárilag acélkötéllel van megoldva. A javítás lényegi részén nem változtat, ugyanakkor a szerkezet és a javítás élettartamát jelentősen befolyásolja. Így hát használjatok acélkötelet és ne bowdent!

Előfordul, hogy az elektromos ablakemelő meghibásodik. Történhet több okból is, most az acélkötél meghibásodás javításáról lesz szó. A vezető oldali ablakemelőm elkezdett egy adott ponton először “hangot adni”, mintha kosz lenne az üveg vezetősínben, később meg is akadt ugyanott, eleinte még fel-le tekeréssel át lehetett ugrasztani, aztán meg is szorult ugyanott. Szétszedtem, az acélkötél ugrott szét, meg is tört.

Megpróbáltam visszarakni az acélköteleket a helyükre. Már az összerakásnál feltűnt, hogy laza teljesen leengedett állapotban a felhúzó irányú acélkötél, de azért reménykedtem, hogy megúszom ennyivel. Működött is egy nagyon rövid ideig, de sajnos hamar leugrott a helyéről.

Persze a legegyszerűbb venni egy újat (a használt gondolom ugyanilyen lutri), de én inkább megmenteném a dolgokat, ha van rá esély. És szeretem a kihívásokat 🙂

Az ablakemelő működése

Az ablakemelő motorja egy nagyobb fogaskereket hajt meg, amibe mondhatni egy hardy tárcsával ül bele egy kisebb “menetes” kerék.

Erre a kerékre van alul és felül rögzítve a két acélkötél, illetve fel is van mindkettő tekerve a menetekre. A két acélkötél ezután ki van vezetve alul és fölül 1-1 porvédőn keresztül, egyik átfűzve a szerkezet tetején lévő csigán, másik az alul lévő feszítőn, majd ismét találkoznak a zöld csúszkán. Ez a csúszka mozog és emeli-leereszti az ablaküveget, ahogy a motor forgatja a kereket és hol az egyik acélkötelet engedi le, a másikat tekeri fel, vagy épp fordítva.

A legnagyobb terhelést a felső acélkötél (és méginkább a csúszkába illesztett vége) kapja, ennek kell az ablaküveg súlyát leginkább elbírnia. Ezt számomra legnagyobb kihívást jelentő acélkötél-vég készítés első próbálkozásaimnál tapasztalhattam is… (Jellemzően a végzáróból egyszerűen kihúzta az acélkötelet.)

Kiszerelés

Kezdésnek le kell bontani az ajtókárpitot. Lásd: Ajtókárpit kiszerelés, zárbetét felújítás. A védőfóliát is le kell szednünk, ha még soha nem volt leszedve, szétbarmolva, akkor óvatosan húzva, szikével körbe vághatjuk a gyári ragasztást. Nekem ezzel a módszerrel vissza is ragadt összeszereléskor.

Ha ez megvan, már láthatjuk is a szerkezetet és valószínűleg az elszabadult acélköteleket. Az ablakot húzzuk le/emeljük fel úgy, hogy hozzáférjünk az aljánál a rögzítőfülhöz.

Le kell húzni a csúszka végén lévő rögzítőt, hogy az ablakot ki tudjuk akasztani. Két oldalról 1-1 ujjunkkal toljuk-húzzuk lefelé. Ha még nem volt, akkor most biztos letörik a csúszkáról és beesik az ajtóba. Szedjük ki, mert szükség lesz rá. 🙂

Az ablakot óvatosan toljuk le a csúszkáról. Vigyázzunk, egyrészt hogy ne törjön el, másrészt ha lejött, súlya is van. Az emelőszerkezet kiszedéséhez fel kell tolni teljesen az üveget. Én egy léccel támasztottam ki, hogy ne csússzon le.

Az ablakemelőt 3 db 10-es anya rögzíti, ezeket kell kicsavarnunk, de előtte húzzuk le a csatlakozót.

Ki kell fordítani a helyéről, ezt úgy lehet legkönnyebben, ha kiakasztjuk az alsó és “középső” csavarokat, kicsit az ajtózsanér felé forgatjuk (zöld nyíl), kiakasztjuk a felső csavart, majd tovább toljuk a zsanér felé, közben a tetejét lefelé is visszük (narancs nyíl). Utána már ki tudjuk húzni az ajtó alsó nagy nyílásán (sárga nyíl).

Hogy hozzáférjünk az acélkötél-mozgató mechanikához, a fedelet kell leszednünk, ezt két csavar rögzíti.

A javítás

Bowdenhez fillérekért lehet hozzájutni. Én barkácsboltban vettem (nekem így volt a legegyszerűbb, nyilván kerékpár szaküzletben is lehet) 2 m kerékpár fékbowdent, bőven elég az ablakemelőhöz és ugyanolyan átmérőjű, mint a gyári (talán kicsit vastagabb, ami – mivel elfér – nem baj).

Acélkötél is könnyen beszerezhető a megfelelő méretben, a bowdenhez hasonló áron.

A két acélkötél méretrevágásában a gyáriakat vettem alapul, kicsit hosszabbra hagytam őket. Pontos méretet nem írok, mert abszolut kísérleti alapon alakultak ki a végleges hosszok.

Acélsodrony kötélvégek

Először is kötélvéget kellett készítenem. Volt ugyan egy rajta, de az kerékpár fékhez biztos jó, ide nem, túl nagy. Kezdetben próbáltam rányomni aluminium véget, de abból úgy kihúzta emelés közben, mintha ott se lett volna.

Ez nem jött be…

Biztosan van jobb, hivatalosabb módszer, de végül a végeket én forrasztással készítettem. Az acélkötél végét először befuttattam ónnal, majd erre rézdrótot tekertem, több rétegben.

Figyelem! Ez a módszer semmi esetre sem alkalmas létfontosságú, biztonsági berendezések bowden-végeinek, kötélvégeinek javítására, pótlására! Kizárólag saját felelősségre alkalmazandók az itt leírtak!

Ezt a rézdrót tekercset jó vastagon befuttatva ónnal ráforrasztottam az acélkötélre. Nem lett kifejezetten szép, de úgy sem látszik.

Acélkötelek cseréje

Mindkét acélkötél egyik végét így előkészítettem. Átfűztem a porvédőn és beakasztottam a kerék aljába a felső acélkötelet, feltekertem a rá minimum egy fél körívet.

Jöhet az alsó. Áthúztam a porvédőn, beakasztottam a kerék tetején lévő helyére a végét, rátekertem a kerékre a maradék menetre. Ebben az állapotban van a zöld csúszka alul, tehát a szerkezet aljára, a rugós feszítőhöz húztam. Az acélkötelet a feszítőn át a csúszkához mértem, méretre vágtam, és forrasztottam rá véget. Akkor jó, ha egy kicsit feszül a rugó, a feszítőt teljesen benyomva akasztottam be, így a kötélvég helyére kerülése után megfeszítve marad.

Könnyebb beakasztani, ha lazábban hagyjuk és a beakasztás után az autóra kötve picit leengedjük a gomb segítségével. Ebben az esetben hagyni kell helyet a keréken, hogy elférjen a két acélkötelet.

Vissza a felső acélkötélhez. A rugós feszítőt teljesen megfeszítettem, egy filctoll segítségével. Így mértem oda az acélkötelet. Többszöri próbálkozásra sikerült a pont jó feszítést eltalálni.

A filctollat kiszedtem, és ezzel szinte kész is lett. A fedelet kellett még visszacsavarozni, utána jöhetett a próba és a visszaszerelés.

Lényegében kész is vagyunk, a beszerelés a kiszereléssel fordított sorrendben történik. Próbáljuk ki, az se baj, ha hagyunk egy rövid tesztüzemet, amíg nem szereljük vissza az ajtókárpitot. Én a kocsiban hagytam a lécet is, amivel kitámasztottam az üveget. Eléggé kellemetlen tud lenni, amikor leugrik a kötélvég és nem tudjuk felhúzni az ablakot…

A javításról, ki-beszerelésről videó is készült, ha lesz időm összevágni az anyagot, akkor az is felkerül majd.

Facebook Hozzászólások

Ha tetszett a cikk, segítségedre volt, esetleg spóroltál, vagy éppen kerestél az itt szerzett ismeretekkel némi pénzt, kérlek lehetőségeid szerint támogasd a blogot, hogy továbbra is új, hasznos információkat találhass itt.
Köszönöm a támogatást!