Óracsoport ismertető

A 2-es Punto többféle óracsoport változattal létezik. Az alábbiakban láthattok a teljesség igénye nélkül ezekből egy kisebb válogatást.

Ahogyan a legtöbb elektronika, az óracsoport sem csereszabatos egymással a ’99-2003.06. és a 2003.06. utáni Puntokban.

Mindegyik változat az autó CAN hálózatára csatlakozik, ezen keresztül kapja meg szinte az összes információt: sebességet, fordulatszámot, üzemanyagszintet, hűtőfolyadék hőmérsékletét, illetve szinte minden tájékoztató, figyelmeztető és hiba fényjelzést. A légzsák hibajelek közvetlen vezetékeken érkeznek a légzsák vezérlőtől, mivel a légzsák vezérlő nem csatlakozik a CAN hálózatra.

A ’99-2003.06. között gyártott széria óracsoportjai

dscf4222.jpg
Ez a legalacsonyabb felszereltség óracsoportja, csak km/h óra és üzemanyag szintjelző műszer található rajta. A hűtőfolyadék hőmérsékletét csak túlmelegedés esetén jelzi egy figyelmeztető fény kigyújtásával.
20170916_154315.jpg
Ez a nagyobb felszereltségű óracsoport. Helyet kapott rajta a km/h órán és az üzemanyag szintjelzőn kívül egy fordulatszámmérő és egy hűtőfolyadék hőmérő is.
20170826_204950.jpg
Az előző óracsoport éjszakai kivilágítással.
fiat-punto-hgt-5471237671.jpg
A HGT változatok számlapja. A Sporting változaté is hasonló, de abban csak 200-ig van skálázva a km/h óra.
punto-automata-váltó.jpg
Az automataváltós változatoknál az óra és a trip funkciók között a kijelző megjeleníti a választott sebességfokozatot is.

Használati tudnivalók:

A gyújtáskapcsoló kikapcsolt állapotában az aktuális időt mutatja, gyújtást kapcsolva az órától balra megjelenik a fényszóró magasság szintje, az órától jobbra az előzőleg beállított funkció látható.

Az órát a jobb oldali alsó gombbal lehet beállítani, röviden megnyomva 1 perccel, hosszan nyomva először gyorsan 1 perccel, majd 10 perccel növeli az időt. Ilyenkor figyeljünk oda, és jóval az aktuális óra előtt állítsuk meg, mert könnyen átugorhat, némi bosszúságot okozva, ugyanis ilyenkor újra végig kell pörgetni a 24 órát.

A jobb felső gomb (trip) segítségével tudunk lapozni az elérhető funkciók között, az alábbi sorrendben:
– összes megtett kilométer
– napi kilométer számláló, a trip gombot hosszan nyomva nullázódik
átlagfogyasztás, szokatlan módon az egy literrel megtehető km-t írja. 100-at kell osztani ezzel a számmal, hogy megkajuk a megszokott l/100km -ben. A trip gombot hosszan nyomva nullázható
az üzemanyaggal megtehető út, 50 vagy kevesebb kilométerre elegendő üzemanyagszint esetén már csak vonalakat jelez, ilyenkor már mindenképpen célszerű tankolni
átlagsebesség a trip törlés óta
a trip nullázás óta vezetéssel töltött idő
Az átlagfogyasztás mérésnél kb. 0,5 litert csal a számítógép (l/100km-ben számítva), ennyivel jobb fogyasztást jelez általában.
Akkumulátor lekötésekor azok a funkciók, melyek nullázódnak a trip gombbal, ilyenkor szintén nullára állnak, illetve az idő is visszaáll 0:00-ra.

A bal oldali gombokkal lehet állítani a fényszóró magasságát, de csak felkapcsolt tompított fényszóró esetén.

A 2003.06. hó utáni változat óracsoportjai

18175404_655061394691757_257925025_o_655061394691757.jpg
Ez az alapfelszereltség óracsoportja. A ráncfelvarrás előtti változathoz képest a formaterv változásán kívül kapott egy hűtőfolyadék hőmérőt is.

Használati tudnivalók:

Az órán kívül csak az összes és a napi kilométert képes kijelezni. A tompított fényszóró felkapcsolásakor megjelenik a szintjelző, a fényszóró magasságát a bal oldali két gombbal tudjuk beállítani. Lekapcsolt gyújtásnál az óra látszik, ha bármelyik első ajtót kinyitjuk, akkor kijelzi a km állást is.

Ha a jobb oldali Trip gomb 2 másodpercig nyomva tartjuk, megváltoztathatjuk a távolság mértékegységét, km és mi a két lehetőség. Ha a gombot két másodpercnél tovább nyomva tartjuk, a napi kilométer számláló nullázódik.

Az idő beállítása a ’99-2003.06. szériánál megszokott módon történik.

27751640_183198565777036_4263429716360808668_n.jpg
Ugyanaz, háttérvilágítással, ráadott gyújtással.
38799977_225699964808810_5761234088216231936_n_225699961475477.jpg
Ez a következő felszereltségi szint, jelentős formatervbeli változásokkal, fordulatszámmérővel. A ráncfelvarrás előtti Puntohoz képest nagyobb, 2 soros kijelző, a műszerek térben kiemelve a számlap síkjából, a fordulatszámmérő és a km/h óra, valamint az üzemanyag szintmérő és a hűtőfolyadék hőmérő felcseréve, a jelzőfények helye áttervezve.

Használati tudnivalók:

A ráncfelvarráson átesett óracsoportokra jellemző, hogy a kijelző teljesen kikapcsol, ha elvesszük a gyújtást és becsukjuk az ajtókat, az 2003.06. előttiektől eltérően nem jeleníti meg az órát.

Az órát a jobb oldali gombokkal lehet beállítani. A felsővel növelhetjük, az alsóval csökkenthetjük a percet. A gombokat röviden megnyomva 1 perccel, hosszan nyomva gyorsabban változtatja az időt. Az aktuális időhöz közeledve engedjük el, és egyesével nyomkodva növeljük a percet.

A trip gomb a ráncfelvarrás során átkerült a kormánykapcsolóra, az ablaktörlő kapcsoló (jobb oldali kar) végére. Megnyomásával tudunk lapozni az elérhető funkciók között, az alábbi sorrendben:
– összes megtett kilométer
az üzemanyaggal megtehető út, 50 vagy kevesebb kilométerre elegendő üzemanyagszint esetén már csak vonalakat jelez, ilyenkor már mindenképpen célszerű tankolni
– napi kilométer számláló, a trip gombot hosszan nyomva nullázódik
átlagfogyasztás, kijeleztethető km/l-ben és l/100 km-ben is.
– pillanatnyi fogyasztás, kijeleztethető km/l-ben és l/100 km-ben is.
átlagsebesség a trip törlés óta
a trip nullázás óta vezetéssel töltött idő
Az átlagfogyasztás mérésnél kb. 0,5 litert csal a számítógép (l/100km-ben számítva), ennyivel jobb fogyasztást jelez általában.
Akkumulátor lekötésekor azok a funkciók, melyek nullázódnak a trip gombbal, ilyenkor szintén nullára állnak, illetve az idő is visszaáll 0:00-ra.

A bal oldali gombokkal lehet állítani a fényszóró magasságát, de csak felkapcsolt tompított fényszóró esetén, egyéb esetben nem jelenik meg a kijelzőn sem a beállítás.

A “Follow me home” funkció aktiválásakor a kijelzőn megjelenik a hazakísérő fény működtetési ideje (F és a másodpercek száma).

Működése az alábbi videóban megtekinthető:

39396401_240921326562874_452570612469071872_n_240921319896208.jpg
Az óracsoport esti kivilágításban.
20170920_171159.jpg
Ez a legnagyobb felszereltségi szintű óracsoport, az előzőhöz nagyon hasonlít, de nagyobb, 3 soros kijelzővel rendelkezik, illetve sokkal bővebb funkcionalitással bír, például a külső hőmérsékletet is kijelzi.

Használati tudnivalók:

A kétsoros kijelzőhöz képest az alábbi eltérések vannak:

Alaphelyzetben a felső sorban a dátumot is kijelzi, a középső sorban az összes megtett kilométert mutatja, az alsó sorban az időt. Ha gyári rádiónk van és az óracsoport menüjében bekapcsoltuk ezt a funkciót, akkor a felső sorban a dátum helyett a rádión megjelenő szöveget jeleníti meg: rádióadó nevét, frekvenciáját, CD esetén a dal számát, CD tár esetében a lemez és a dal számát.

Szintén az ablaktörlő kapcsolókar végén van a trip gomb, melynek megnyomásával tudunk lapozni a felső sorban kijelzett funkciók között, ilyenkor a felső sorban írja ki a plusz információt, váltáskor háromszor váltakozva kiírja a funkció nevét, majd a hozzá tartozó értéket/rövid megnevezést, majd csak az értéket/rövid megnevezést. A funkciók az alábbiak, a megjelenő szövegekkel:

– dátum/rádió
– megtehető távolság: Range | Range 1234 km
– napi kilométer számláló: Trip Distance | Dis. 1234.5 km
– átlagfogyasztás (km/l, l/100km, vagy mpg érték): Aver.Consumpt. | Ac 14.8 km/l
– pillanatnyi fogyasztás: Inst. Consumpt. | Ic 22.1 km/l
– átlagsebesség: Average Speed | AvSpd 78 km/h
– utazási idő: Travel Time | Ttrip 53:34

Beállítható a menüben egy második túra számláló is, ekkor a fentieken kívül az alábbi kijelzések is megjelennek a trip gomb nyomogatásakor:
– B túra megtett távolság: Trip Dist. B | DisB 1234.5 km
– B túra átlagfogyasztása: Aver.Consump.B | AcB 15.1 km/l
– B túra átlagsebessége: Avg.Speed B | AvSpdB 96 km/h
– B túra utazási idő: Travel Time B | Ttrip B 24:58

A jobb oldalon a többi változattól eltérően három gomb is van. Az alsó és felső segítségével felkapcsolt helyzetjelzők esetén a háttérvilágítás fényerejét lehet állítani, illetve a menübe belépve lapozni a lehetőségek között.

A középső gombbal lehet belépni a menübe, illetve az egyes menüpontokba, valamint ezzel hagyjuk jóvá a beállításokat. Az óracsoport egyébként olasz, angol, német, spanyol, francia, portugál és holland nyelvre állítható be, magyarul sajnos nem tud. Az alábbi menüpontokat láthatjuk, ha az autó áll:
Speed Lim.: Sebességkorlát, ha beállítjuk, akkor a megadott sebesség átlépésekor hangjelzéssel és egy figyelmeztető szimbólummal jelez, illetve a kijelzőn szövegesen is megjelenik a túllépésre figyelmeztető üzenet.
Trip B: Ezzel tudjuk a második túra számlálót ki- vagy bekapcsolni.
Clock Adjust.: Az időt tudjuk beállítani ebben a menüpontban.
Clock Mode: 24 vagy 12 órás kijelzési mód között választhatunk.
– Date Adjustm.: A dátumot tudjuk e menüpont alatt beállítani.
– Audio Rpt.: Beállíthatjuk, hogy a gyári rádió üzenetei megjelenjenek az óracsoport kijelzőjén.
– Door Lock: Ha bekapcsoljuk, akkor 20 km/h sebesség felett az ajtók automatikusan lezárnak. Csak bizonyos felszereltségi szinteknél jelenik meg ez a menüpont.
– Dist. Unit: A távolság mértékegységét választhatjuk, kilométer (km) vagy mérföld (mi) a két lehetőség.
– Consump.: A pillanatnyi és átlagfogyasztás mértékegységét választhatjuk meg. Összesen három lehetőség van, kettő a km távolságegység esetén: km/l, vagyis az egy liter üzemanyaggal megtehető távolság, a másik a l/100 km. A harmadik csak mérföld távolságnál választható, illetve ebben az esetben csak ez az egy lehetőség van: mpg, miles per gallon, angolszász területen használt mértékegység, egységnyi üzemanyaggal megtehető távolságot fejez ki.
Temp. Unit: Hőmérséklet mértékegységet választhatunk, °C és °F közül.
– Lang.: A korábban említett olasz, angol, német, spanyol, francia, portugál és holland nyelvek egyikét állíthatjuk be ebben a menüpontban.
– Buzzer Vol.: Az óracsoport zümmerének hangerejét lehet ez alatt beállítani, vagy elnémíteni.
– Keys Volume: A gombok megnyomásakor hallható csippanás hangerejét tudjuk beállítani, vagy kikapcsolni.
– Service: A szervizidőre vonatkozó információkat érhetjük el ebben a menüpontban.
– Exit menu: Kilépés a menüből.

A kijelzőn megjelennek az autó hiba- és figyelmeztető üzenetei is, például melyik ajtó maradt nyitva, hamarosan tankolni kell, melyik izzó égett ki (helyzetjelző vagy féklámpa), valamilyen hiba lépett fel, pl. ABS, stb., fagyveszély van a külső hőmérséklet alapján, túl gyorsan megyünk (ha bekapcsoltuk ezt a funkciót), stb. Ilyenkor a kijelző háttérvilágítása a legnagyobb fényerőre vált át, a beállítástól függetlenül. A hibaüzenetet a jobb oldali középső gomb megnyomásával nyugtázhatjuk, törölhetjük, ezzel visszaáll az alapkijelzés, és a háttérvilágítás a beállított fényerőre vált át.

A működése, a menüpontok ebben a videóban láthatóak:

20180219_210946.jpg
A nagy kijelzős óracsoport esti fényei.
20180218_223550.jpg
A HGT/1.4 16V Sporting változatok óracsoportja, “sportosabb” fehér számlappal. A képen angolszász területre szánt óracsoport látható, ahogy a km/h (mi/h) órán látható.

Elektromos bekötés

Felmerülhet a gondolat, hogy beszerelhető-e a 2003.06. előtti, “csíklámpás” Puntoba a “nagylámpás” műszeregysége, vagy fordítva. A válasz egyértelmű: NEM. Habár a két változat óracsoportjainak külső méretei, formája, gombok elhelyezkedése, csatlakozó helye és típusa mind egyezik a két széria műszereinél, de a csatlakozó bekötése eltér, a bekötés módosítása után sem kommunikál az autó többi vezérlőegységével.

óracsoport hátulja.jpg
Így néz ki az óracsoport hátulja. Balra fent az egyetlen csatlakozó látható.

Az alábbi táblázatban látható az eltérés a két változat csatlakozó bekötése között:

Punto óracsoport bekötés.jpg

Facebook Hozzászólások

Leave a Reply