Az elektromos szervó lehetséges hibái

Frissítve: 2019.01.18.

A Punto kétfokozatú elektromos kormány-rásegítése hozzájárul ahhoz a vezetési élményhez, amit az autónk nyújt, a City fokozatban még a leggyengébb női kéz is könnyedén tudja forgatni a kormánykereket még álló helyzetben is. Előnye a hagyományos szervóhoz képest, hogy nem kell figyelnünk az olajszintet, nincs a motortérben semmi plusz szivattyú és ezzel járó szíjhajtás, egyszóval egyszerűbb. Elvileg. Viszont ez is igényel időnként karbantartást, vannak benne mechanikus részek, melyek kopnak, és ha nem figyelünk oda (vagy akár akkor is, ha úgy gondoljuk, odafigyelünk) az autónk állapotára, akkor bizony megjelenik minden Puntos rémálma:

szervo-hiba.jpg

Nehéz lesz tekerni a kormányt, talán még nehezebb, mintha nem is lenne szervo. A legrosszabb, ha menet közben történik, az rettentően balesetveszélyes, gondoljunk csak arra, mi történne, ha például egy előzés közben szűnik meg a rásegítés. Jobb bele sem gondolni.

Természetesen a hibakeresést ebben az esetben is célszerű egy hibakód olvasással kezdeni, hiszen a szervó hibát is több minden okozhatja. A legtöbb esetben a vezérlője tárol valamilyen hibakódot, ami lényegesen leegyszerűsítheti a hibakeresést és a javítást.

Nézzük, mik okozhatják a hibát!

Az elektromos rendszer hibája

Első helyen áll az elektromos rendszerben történt meghibásodás, jellemzően testhiba. Mivel a szervó a legnagyobb elektromos fogyasztó, ez az első, amit feszültség esés esetén lekapcsol a rendszer. Még jól működő autónál is előfordulhat, hogy egy pillanatra felvillan a piros kormány szimbólum, a kézikönyv is említi, hogy ez nem feltétlenül jelent meghibásodást, főleg, ha nem érzünk változást a kormányzásban. Abban az esetben, ha “letilt” a szervó, és nehéz tekerni a kormányt, de egy következő indításkor újra működik, elég valószínű, hogy elektromos hiba van. Ilyenkor ellenőrizni kell az autó elektromos háztartását, töltést, akkumulátort, testkábeleket, csatlakozókat, hiszen legtöbb esetben a rossz akkumulátor, a rossz töltés, vagy egy (esetleg több) rossz testkábel hibája a probléma oka. Erősen ajánlott a Téli indítási problémák című bejegyzésben javasolt mérések, vizsgálatok elvégzése, vagy autóvillamossági szerelővel átvizsgáltatni az autó elektromos rendszerét.
Érdemes ellenőrizni a motortéri biztosítéktáblában a biztosítékot, kialakulhat az idők során az érintkezőkön némi oxidáció, ami miatt rosszabbul vezet, ez is okozhat időszakos szervó letiltást. Szükség esetén tisztítsuk meg a biztosíték érintkezőit. (A biztosítéktábla belső érintkezőivel csak az akkumulátor lekötése után dolgozzunk!)

punto-biztosíték-szervo.jpg

Kalibrálás hiánya

Ez a legkevésbé ismert hibaforrás, ugyanakkor az amúgy jó elektromos rendszerű autóknál általában erre eredeztethető vissza a meghibásodás (még akkor is, ha az látszólag máshogy megoldható, erről később lesz szó). Mi is ez, és miért van rá szükség? Ehhez legalább nagyjából ismernünk kell az elektromos szervó működését.

1380622887.jpg
Balra a vezérlő látható, középen fent a szervómotor. A nyomatékérzékelő rejtve van, csak a sárga vezeték árulkodik róla.

A rendszer nagyvonalakban áll egy szervómotorból, ami a kormánytengelyhez kapcsolódik, ez végzi a tényleges rásegítést, egy kormányszögjeladóból, vagy más néven nyomatékérzékelőből, ez a kormány elfordulását figyeli, és a következő részegység, a szervó vezérlő ez alapján határozza meg, hogy mekkora nyomatékkal kell a motornak rásegítenie a kormányzásra. Az egész kormányművet az autó gyártásakor szépen beállították, hogy a szögjeladó nulla pozíciójában a kormány és a kerekek is egyenesen álljanak. Igen ám, de az autó használata során időnként munkálatokat kell végezni a futóművön, illetve a kormányművön, egy esetleges karambol, sérülés okozta deformálódásról nem is beszélve. Ezeknél a javításoknál, szereléseknél általában kimarad a szervó rendszer kalibrálása, ezért a kormány helyzetérzékelő egyenes kerékállásnál nem nulla pozíciót ad, a szervómotor folyamatosan dolgozik. És bizony ha a motor dolgozik, akkor nagy áramot vesz fel, ami egyrészt magasabb üzemanyag fogyasztást jelent, másrészt a kormányművet, a szervómotort, a szervómotorban lévő védelmi elektronikát is folyamatosan terheli. Pontosan ez az, ami a látszólag leggyakoribb hibához vezet, a szervómotor reléinek meghibásodásához.

A kormányszervó kalibrálása itt látható.

A szervómotor reléinek hibája

Ugyanis kezdetben a szervómotorokat 2 db relével szerelték, ezekkel áramtalanítja a motort a rendszer. Viszont ha a relék beégnek, akkor önmagától lekapcsol a szervó. Kezdődő hiba tünete itt is lehet az, hogy időnként lekapcsol, időnként helyreáll a szervó.

punto-mk2-eps.JPG
Ezek a relék mennek tönkre. Cseréjük forrasztási tapasztalatot igényel.

Ez a hiba a motor elektronikájába épített relék cseréjével javítható (röviden összefoglalva: ki kell forrasztani az elektronikát, abból ki kell forrasztani a reléket, beforrasztani az újakat, ezután vissza kell forrasztani az elektronikát a motorba). Ám ha elmarad a kalibrálás, akkor a javítás lehet, hogy nem lesz tartós, ezért annak elvégzése nagyon fontos! A 2003.06. hó utáni nagylámpás Puntokban másfajta szervómotorok kerültek, ezekben már nincs relé.

Fiat-Punto-Mk2-Electric-Power-Steering-Pump.jpg
Látható, hogy nem látható ebben a változatban már relé.

Általában ezekben az újabb változatokban romlik el gyakrabban a…

Nyomatékérzékelő (kormányszög-jeladó)

Ez az alkatrész általában mechanikusan kopik el, nem javítható házilag. Hogy hogyan tud elkopni és tönkremenni, azt a róla szóló bejegyzésből megtudhatjátok.

A nyomatékérzékelő hiba tipikus tünete, ha a mozdításakor zúg, remeg a kormány.

Összegzés

A fentieket összefoglalva látható, hogy a legfontosabb, hogy az autó elektromos rendszere rendben legyen. Ez azért is fontos, mert pl. egy bikázásnál egy apró elektromos hiba miatt meghibásodhat a szervó vezérlő, de akár más vezérlőegységek is. Ezt követi a szinte mindig elmaradó kalibrálás. Ennek mikéntjéről esetleg egy későbbi bejegyzésben lesz szó.

MES-eps-kalibrálás.jpg
Kalibrálás Multiecuscan segítségével.

Ha ezeket rendbe tesszük, és figyelmet fordítunk rájuk, akkor valószínűleg nem kell aggódnunk a motor reléinek beégésétől sem. A nyomaték érzékelő sajnos a 2B Puntokban a tapasztalatok alapján silányabb minőségű, a ráncfelvarrás előttiek tartósabbnak bizonyultak, ennek kopása ellen viszont sajnos nem sok mindent lehet tenni.

A fenti képek forrása részben a google kereső 🙂 részben saját.

Tévedés és pontatlanság joga fenntartva!

Ajánlott olvasnivaló: Totalcar Magazin – Kormánymű-hibák és -felújítás

Facebook Hozzászólások

6 hozzászólás

  1. Hello!
    A szervonak merre vannak a testpontjai, vagy érdemes mindet átnézni?
    Köszi!

    1. Érdemes mindet átnézni, a csatlakozókat is, nem csak a testeket, mert a csatlakozóknál is alakulhatnak ki kontakhibák.
      Egyébként a www.puntonium.hu/2018/04/29/kapcsolasi-rajzok/#egyeb alatt találsz színes kapcsolási rajzokat, az első lapon a jelmagyarázat van, itt szerepelnek a test jelölések, helyek is. A másodikon találod a szervo kapcsolási rajzát, ezek alapján látható, hogy melyik testpontokra csatlakozik, a vezérlő elméletileg közvetlenül az akkumulátorra.

      1. Köszönöm a gyors választ!
        3 éve van egy rejtélyes szervo hiba jelzésem de csak nyári nagy melegben, ősztől tavaszig nem jelentkezik. Talán meglelem itt nálatok a megoldást 🙂
        Nagyon örülök az oldalnak, csak így tovább!

        1. Szia nekem is ugyan ez a jelenség van melegebb időben semmi probléma nincs a city servoval .
          Sikerült már megtalálnod a hiba okát ?

          Köszönöm a válaszod!

          1. Úgy gondolom, hogy első körben a töltést kellene mérni. A test- és pozitív kábeleken tud esni annyi feszültség, hogy gondot okozzon.

Leave a Reply