Fiat Punto 2B 1.4 16V vezérlés csere

Frissítve: 2018.01.01.

A mostani bejegyzés a fiatforum.com -on megjelent útmutató magyar fordítása. Bár az 1.4-es motorról van benne szó, de valószínűleg alkalmazható az 1.2 16V motorra is.


“Egy haverom és én szeretünk afféle “Autókereskedők”-et játszani szabadidőnkben. Legújabb projektünk egy 2005-ös Fiat Punto 2B 1.4 16v Sporting volt, motorkódja 843A1.000.

Bevezető
Ahhoz, hogy el tudjuk adni ezt az autót, cserélni kellett a hűtőt, vezérlést és a vízpumpát (amit vezérlés cserénél mindenképpen kell). A hűtő csere egyszerű, de ahogy a vezérlés cserére készültünk fel (mindig jobb előre felkészülni!), kiderült, hogy egész más, mint a régebbi Punto 2 1.2 8V, ami (korábbi tapasztalataint alapján mondhatjuk) viszonylag egyszerű.

Ahogy a fórumon olvasgattunk a vezérműszíj csere reggelén (igen, közben rájöttünk, hogy legalább előző nap kellett volna), és olyan kijelentésekkel találkoztunk, miszerint “A speciális vezérlés rögzítő szerszámokat kell használni, vagy a motor tönkremegy”, arra kezdtünk gondolni, hogy ez talán mégsem lesz annyira egyszerű. Akárhogy is, egy hosszú beszélgetés után, melyben megvitattuk a rögzítő szerszám szükségességét és a FIAT által előírt “hivatalos” vezérléscsere módszert, úgy döntöttünk, hogy kell lennie egy módszernek, amelyhez nem szükséges speciális szerszám, és így folytattuk.

Itt a módszer, ahogy mi csináltuk, bármilyen speciális szerszám nélkül, de a hivatalos javítási útmutató és előírás irányelveit követve.

Felelősség kizárása: Az alábbi módszer nálunk működött. Nem állítjuk, hogy ez A mód, ahogy csinálni kell, vagy ez a legjobb módszer. Mi csak megosztjuk ezt az információt, hátha mások segítségére lesz. Ha jól csinálod, teljes tudatában annak, amit csinálsz, nincs semmi ok arra, hogy egy DIY szerelő ne tudjon vezérlést cserélni ezen a motoron. Mivel az interneten észleltük ennek az információnak a hiányát, a munka elvégzésekor úgy éreztük, meg kell osztanunk ezt a tapasztalatot, hogy másoknak segíthessen. A veszélytelen módszer az, hogy fizess érte egy profinak. Ha nem értesz egyet a módszerünkkel, nem érted meg a módszert, vagy nem érzed elég magabiztosnak magad bármilyen módon, akkor ne csináld! A rögzítő szerszámok beszerezhetőek eBay-en, de drágák, és valószínűleg nem kifizetődő egy otthoni szerelőnek. Végezetül, ha megpróbálod, de nem sikerül, hát, az pech! Én/mi semmilyen felelősséget nem vállalunk érte, ha elrontod a motorod vezérlését és drága sérüléseket okozol a folyamat során. EZ EGY INTERFERENCIA MOTOR! A DUGATTYÚK ELÉRHETIK/BELEÜTHETNEK A SZELEPEKBE, HA A MOTOR ROSSZ IDŐZÍTÉSSEL/VEZÉRLÉSSEL JÁR!

Szükséges szerszámol

Hidraulikus emelő
Bak
Egy darab fa
Mindenféle csavarkulcs, csavarhuzó, dugókulcs
Gyújtógyertya dogókulcs
Imbuszkulcs-, vagy imbusz bitkészlet
Egy 10mm imbuszkulcs és közepes méretű műanyag fali tipli
Két fa grillnyárs vagy hurkapálca és egy toll
Tippex (fehér hibajavító festék)
90-fokos zégerfogó
Vízpumpa fogó
Egy kis tükör

Alaktrészek

Vezérműszíj készlet (Szíj és feszítőgörgő) – Mi Contitech CT1049K1 -et használtunk
Vízpumpa – Mi KCP 1977 típust használtunk

Egyéb anyagok

Szilikon tömítő (a vízpumpához)
Hűtőfolyadék/fagyálló (piros cucc)
Szorítóbilincs (kb. 40 mm átmérő)

A módszer

  1. Emeld meg és bakold alá az autó elől a vezérlés felőli oldalon. Vedd le a kereket és a kis darab kárpitot, ami a főtengelyszíjtárcsát takarja. Ezt 2 vagy 3 csavar rögzíti, ehhez le kell venni a dobbetétet, hogy hozzáférj. Ezek a kis csillagfejű csavarok be lehetnek rohadva. Nálunk az egyik nem akart mozdulni, ezért fogtunk egy kis, tompa fúrószárat és a csavar fejénél fúrtuk. Ettől a csavar felhevült, de nem sérült meg nagyon a feje és sikerült kiszedni.
  2. A hűtőn lévő alsó cső lehúzásával engedd le a fagyállót. Ha még nem volt leszedve, akkor a gyári rögzítőbilincset le kell vágni/törni, egy régi csavarhúzóval feszítsd le. Ide kell majd az új rögzítőbilincs a későbbi visszaszereléskor.
  3. Szereld le a légszűrőházat.
  4. Szereld ki a gyújtótrafókat, amiket egyenként 10 mm csavarok rögzítenek. A csavarok eltávolítása után a trafók kihúzhatók. (Szerk.: 1.2 16V-nél a gyújtókábeleket kell csak kihúzni.)
  5. Távolítsd el mind a négy gyújtógyertyát. (Szerk.: kitekerés előtt fújd ki sűrített levegővel, hogy ne hulljon be törmelék az égéstérbe.)
  6. Fontos megjegyzés a vezérlés beállításához: A vezérműszíj csere helyes módja, hogy a dugattyúk középállásban vannak (NEM Felső Holtponton); egész pontosan az 1. dugattyú (a szíjhoz legközelebbi) szívó ütemben. Ahogy a következő bekezdésekben írni fogjuk, a vezérműtengelyeket ebben a helyzetben kell zárolni a vezérműszíj cseréhez. Csak a kipufogó vezérműtengelyt kell zárolni, ezzel a szívó vezérműtengely is zárolva lesz.
  7. Fogj egy imbusz bitfejet (6 vagy 8 mm – nem emlékszem) és távolítsd el a kis fedelet a vezérműtengelyház elején, nagyjából jobbra a kipufogó csonktól. Ezzel a lyukon keresztül láthatóvá válik a kipufogó vezérműtengely. Egy tükör segítségével lehet belátni, mert a lökhárító szintje alatt van.
  8. Támaszd alá a motort az olajteknő alá helyezett hidraulikus emelővel. Tégy egy darab fát az emelő és a dekli közé, hogy elossza a terhet és ne sérüljön meg az olajteknő.
  9. Távolítsd el a vezérműszíj oldalon a motortartó bakot és a vezérműszíj takaró fedelét. 6 db 13 mm csavar rögzíti a tartóbak alsó felét a hengerfejhez. Az egyik mélyen be van süllyesztve a tartóbak közepébe – úgy találtuk, hogy ezt leküzdeni leginkább (mivel ezen az oldalon eléggé korlátozott a motor láthatósága) egy kis 3/8″-os dugókulccsal, általános csuklóval és egy hagyományos bitfejjel lehet.
  10. Egy 13 mm dugókulcs használatával (a legjobb egy 12 pontos fajta) forgasd az ékszíj automata feszítőjét óramutató járásával megegyezően, hogy a feszítés megszűnjön a szíjon (alulról egyszerűbb), és távolítsd el az ékszíjat.
  11. Távolítsd el a forgattyús tengely szíjtárcsát a hajtókarról – 3 csavar rögzíti (könnyebb, ha van egy segítő a kocsiban, aki nyomja a féket, 5. vagy 6. sebességben, hogy ne forduljon el a főtengely).
  12. Emeld meg a motort a hidraulikus emelővel, olyan magasra, amennyire csak lehet, ami még nem terheli túl a kipufogó flexi csövet és más csöveket.
  13. Ahogy előzőleg leírtam, ennél a motornál a szíjcseréhez a helyes dugattyú állás a közép-löket. Helyezd a két (azonos hosszúságú!) fa nyársat az 1. és 2. henger gyertya furatába, hogy a dugattyúk tetején üljenek. Egy nagy racsnis 15 mm-es dugókulcs segítségével lassan forgasd a főtengelyt. Addig forgasd, amíg a vezérműházon lévő nyíláson megjelenik egy NÉGYZET ALAKÚ ROVÁTKA (könnyebb, ha az egyik személy figyeli a nyílást, míg a másik forgatja a főtengelyt) és a két nyárs nagyjából egy szintre kerül.
    2013-01-20 15.00.03.jpg
  14. Ha látod a négyzet alakú rovátkát a lyukban, fogj egy 10 mm imbuszkulcsot és illeszd a lyukon keresztül a rovátkába. Ha a dugattyút nem pontosan középállásban vannak, akkor nagyon kicsit állítanod kell a főtengelyen előre vagy hátra, hogy be tudd helyezni – passzentos az illesztés. Ellenőrizd a dugattyúk középső helyzetét a nyársakkal, jelöld meg őket a vezérműháznál, és kiemelve hasonlítsd őket össze – a jelöléseknek kb. egyezniük kell.
    2013-01-20 14.55.41.jpg
  15. A 10 mm imbuszkulcs kisebb, mint a lyuk a vezérműházon, ezért hogy a helyén maradjon, vágd ketté a műanyag tiplit és ékeld ki vele az imbuszkulcsot alul és felül. Ezzel a vezérműtengelyeket rögzítetted a házi készítésű / rögtönzött rögzítő szerszámoddal!
    2013-01-20 14.55.24.jpg
  16. A dugattyúk középső állásban, a vezérműtengelyek rögzítve, most jelöld meg a hibajavítóval a főtengely és vezérmű szíjtárcsa helyzetét a blokkhoz és a hengerfejhez képest. Mi ezen kívül megjelöltük a régi szíjat is ezekben a helyzetekben és a forgás irányát is (ahogy később látni fogjuk, ennek oka van).
    2013-01-20 14.54.54.jpg2013-01-20 14.56.16.jpg
  17. Lazítsd fel a rögzítőanyát a feszítőgörgőn és távolítsd el a szíjjal együtt.
  18. Mielőtt megtámadnád a vízpumpát, fogd a régi szíjat, amit most szereltél ki, és számold meg a fogakat a két jelölés között az első oldalon (gy.k. a vezérműtengely, vízpumpa, főtengely között a motor első felén). Mi 61 fogat számoltunk a jelölések között, de attól függően, hogy pontosan hova kerülnek a jelölések, ez a szám némileg eltérhet.
  19. Jelöld meg azonos helyeken az új szíjat. Az ok, amiért mi így tettünk, és amiért mi ezt javasoljuk, hogy te is így csináld, az az, hogy amikor felteszed az új szíjat, csak illeszted a motoron és a tárcsákon lévő jelölésekhez. Figyelj rá, hogy feljegyezd a helyes forgásirányt az új szíjra, és jegyezd meg, melyik jelölés a vezérműtárcsa, melyik a főtengely szíjtárcsa.
  20. Ezen a ponton szereld ki a vízpumpát és szereld be az újat. Egy kis stanley kés penge (szerk.: egyfajta sniccer, szike) és egy súrolószivacs segítségével tisztítsd le a motorblokkról a régi tömítőpaszta maradványait.
  21. Szereld be az új vízpumpát. A miénkhez papír tömítés járt, aminek mindkét felére szilikon tömítőpasztát kellett felvinni.
  22. Szereld be az új szíjat. Kezd a vezérműtárcsán lévő jelöléshez illesztéssel, tartsd a helyén, fűzd át a vízpumpán, le a főtengely tárcsára. Itt valószínűleg fel fog tűnni, hogy feszítés nélkül a jelölésed a szíjon 1 foggal rövidebb (gy.k. előre) a főtengely szíjtárcsán lévő jelöléshez képest.
  23. Ezen a ponton forgasd a főtengelyt visszafelé (óramutató járásával ellentétesen) nagyon kicsit (fél fognyit legfeljebb) és így tedd rá a tárcsára a szíjat. Így sikerülhet minden jelöléshez illesztve feltenned a szíjat.
    2013-01-20 14.56.01.jpg
  24. Most jön a trükkös rész… feszítsd meg a szíj első részét enyhén, a főtengely helyes pozíciójába történő visszaforgatásával, hogy a blokkra festett jelölésed egybeessen a szíjtárcsán lévő jelöléseddel. A vezérműszíjtárcsa nem tud elmozdulni, mert rögzítve van. Ez elegendő lazulást eredményez a szíj hátsó részén, hogy betehesd az új feszítőt.
  25. Szereld be a feszítőt, és a zéger-fogó segítségével állítsd maximumra a feszítést.
  26. Ellenőrizd, hogy a jelöléseid mindenhol egyezzenek még mindig, és ha minden jónak néz ki, húzd ki az imbuszkulcsot és a tipli-ékeket a vezérműtengelyből, majd forgasd át kézzel a motort egy teljes fordulatot (ez a vezérműtengely két teljes fordulatát jelenti).
  27. Az egy teljes fordulat végén a tárcsákon lévő jelöléseknek egybe kell esniük a vezérműházon és a blokkon lévő jelölésekkel. A szíjon lévő jelölések viszont nem fognak visszatérni az eredeti helyükre 1 fordulat után, mert a szíj hosszabb, mint egy fordulat, mert körbe megy a vízpumpán és a feszítőn is. A biztonság kedvéért ellenőrizheted, hogy a fa nyársak is szintben vannak és a 10 mm imbuszkulcs is vissza tud menni a vezérműtengely rögzítő lyukba.
  28. Ezen a ponton, ha boldog vagy, állítsd a feszítést normál állásra, forgasd át még egyszer egy teljes fordulatot a motort, és ellenőrizd újra a jelöléseket és a feszességet. Ezúttal se számíts arra, hogy a szíjon lévő jelölések bárhogy is egyezzenek. Az számít, hogy a szíjtárcsák jelölései a motoron lévő jelöléseikkel egybeessenek.
  29. Innentől, ahogy Haynes mondja, a beszerelés a kiszereléssel ellentétes sorrendben történjen.
  30. Végül, töltsd fel 50/50 arányú víz/fagyálló keverékkel a hűtő rendszert, légtelenítsd, és indítsd be a motort. A munka elvégezve.

Végső megjegyzésként szeretnék rámutatni, hol tértünk el a hivatalos/Fiat eljárástól és hol rögtönöztünk. A hivatalos eljárás szerint az új szíj felhelyezése előtt, egy szíjtárcsa rögzítő segítségével (googlizz a “sealey VS173” -ra például) tarts ellen a tárcsát, amíg fellazítod a tárcsa rögzítő csavart. Így a tárcsa szabadon foroghat a vezérműtengelyen. Majd, biztosítva, hogy nem mozdítod a főtengelyt, felhelyezheted a szíjat bármilyen helyzetben. Teljes feszítést alkalmazva a szíjon a feszítővel, az egész szíj hosszán egyenleteset elosztja a feszítést, mivel a vezérmű szíjtárcsa a vezérműtengelyektől függetlenül tud mozogni. Végezetül újra meg kell szorítani a vezérmű szíjtárcsa rögzítő csavarját a nyugalmi pozícióban (ellen tartva a speciális szerszámmal), kézzel forgatni ellenőrzésképp, majd beállítani a normál feszítést. Nem volt VS173 szerszámunk, és mivel a vezérmű tengely rögzítő mechanizmusa NEM arra lett tervezve, hogy kibírja azt az erőt, ami szükséges a szíjtárcsa rögzítő csavar fellazításához, nem próbálkoztunk ezzel a módszerrel.

Korábbi tapasztalatok alapján a vezérmű szíjtárcsa rögzítő szerszám nagyszerű tartozéka lehetne bármely szerelő szerszámkészletének, ezáltal ha újra meg kéne ezt csinálnom, akkor megfontolnám, hogy kiadjak £15-ot a szerszámra és megpróbálnám a hivatalos szíjcsere módszert ennél a motornál.

Remélem segít valakinek ez a leírás, mert engem is rendkívül kisegített sok amatőr leírás és útmutató az elmúlt néhány év során.”

forrás: www.fiatforum.com/punto-mk2-2b-guides/317275-punto-mk2b-1-4-16v-sporting-cambelt-timing-belt-replacement.html

Facebook Hozzászólások

3 hozzászólás

  1. Ügyesek vagytok fiúk! De ha már ilyen spécin összejelöltétek a vezérmű szíj hajtó kerekek bordáit a régi szíjjal, majd ezeket a jeleket pontosan átjelöltétek az új szíjra, akkor nem is kellenek a nyársak, meg az inbuszkulcsos-tiplis mókolás. Az már akkor felesleges! Egyébként ezzel a módszerrel bármelyik vezérlés összerakható. A Renault például régebben gyárilag ezt a jelölési módot alkalmazta. Ezért voltak láthatóak a fehér csíkok az újonnan vásárolt vezérmű szíjon. Nade térjünk vissza! A Punto vezérlés nagyon pontosan állítható és a felső vezérmű kerék fellazítása (gyári beállítás) amiatt kellene, hogy a szíj megfeszítése közben a tengelyek ne fordulhassanak el. Ez minimális eltérést jelent, tehát a ti módszeretekkel is tökéletesen fog zenélni a moci. Ui.: Ha esetleg a vezértengely rögzítő záró dugót kicsavarás után elviszitek a csavarboltba és vásároltok azonos menetű kb. 30 hosszú csavart, akkor még az az összetákolt imbuszos rögzítés is szinte profin megoldható, hiszen a dugó helyére a csavart betekerve biztosabb és pontosabb a rögzítés. Nehogy valaki véletlenül azokat a tipliket bele ejtse a nyíláson a motorba. Csak így tovább! Várjuk a következőt! Üdv

    1. Köszönöm a hozzászólást! Annyit tennék csak hozzá, hogy a fenti leírás egy angol nyelvű forumon (fiatforum.com) megjelent útmutató magyar fordítása. Egyetértek a vezérlés rögzítő használatával, szerintem is megvan a veszélye, hogy beessen a tipli a blokkba.

    2. szia, most bontottam meg a fiat punto 1.2 8v 2006os nagylámpás kocsimat, szelepszár szimering csere és vezérmű szimering csere is volt eszközölve viszont összeszerelésnél vettem észre hogy az ék a vezérműtengely és a vezérmű kerék közt nagyon nagy uton tud mozogni, és nem tudom hogy milyen pozicioba kell vissza rögziteni…sajnos már belezavarodtam mindenhol a 2003elötti 2es punto vezérlés leirását találom…ez a vezérlés erősen hasonlit az enyémhez…kérlek tudnál segíteni a ezérmű kerék helyes pozicionálásában? illetve a vezérlés beállításába? választ előre is köszönöm Borsós Lajos

Comments are closed.