Multikormány utólag

Igen, létezik multikormányos Punto, extraként lehetett kérni a 2003.06. utáni változatokhoz (ez a 2B, nagylámpás). Nekem mindig is tetszett, nem volt kérdés, hogy amint tudtam, beépítem.

A beépítés nagyon könnyű, mindössze 5 egyszerű lépésből áll:

  1. Kormány kiszerelése
  2. Kormánykapcsoló lecserélése multikormányos légzsákátvezetősre
  3. 4 db vezeték behúzása a kormánykapcsoló és a rádió közé
  4. Vezetékek bekötése, csatlakoztatása
  5. Multikormány beszerelése

Ugye milyen egyszerű? 🙂 Lássuk ugyanezt, bővített változatban, az alkatrész-beszerzés és az átalakítás különféle nehézségeivel együtt.

A kormány

Eleinte azt hittem, hogy csak a Sporting/HGT kormányából létezik rádió vezérlő gombos változat, mivel csak ilyeneket láttam hirdetésekben. Nekem ötajtós Puntom van, nem ez a fajta kormány van benne, nem is szerettem volna lecserélni, mert szerintem nem illik bele a Sportingé. Egy alkalommal szembe jött velem egy magyarországi vezérlőgombos kormány hirdetése, le is csaptam rá. Mivel maga a kormány nem tetszett, ezért sokáig csak a megvalósítandó projektek szomorú polcán pihent, azzal a tervvel, hogy egy számomra tetsző kormányt alakítok át úgy, hogy beleépítem ebből a gombokat, ugyanis azok kicsavarozhatók. Mivel egy kormányt már elkoptattam, ezért volt min kísérletezni, próbálkozni, az ötlet megvalósíthatónak is tűnt, ki tudtam vágni, faragni a gombok helyét, bár azok rögzítése még feladat volt, ezért visszakerült a kormány a polcra.

Aztán egyszer láttam egy francia apróhirdető oldalon ötajtós multikormányt, sőt, többet is, ezek szerint tőlünk nyugatra többen is választották ezt az extrát. Sajnos azonban a franciák nem voltak hajlandó postázni Magyarországra. Végül egy német kormányt sikerült találnom egy kedves cartárs segítségével. Az üzlet megköttetett, a kormány megérkezett! 🙂

A kormány le- és felszerelése nem túl bonyolult. Az első kerekek álljanak egyenesen, ezután a negatív akkusarut kössük le, hogy ne okozzunk hibajelzést vagy véletlen beindítást a légzsák rendszerében. A légzsákot 3 db imbusz csavar rögzíti a kormányhoz, ezeket kell kitekerni. A csavarok kiképzésük miatt nem jönnek ki teljesen, a kormányban maradnak.

A csavarok kilazítása után a légzsák kiemelhető a helyéről, a csatlakozóját pattintsuk szét az oldáshoz, majd tegyük egy biztonságos helyre a légzsákot.

Húzzuk szét a kürt fehér színű csatlakozóját is. Ezután a kormányt rögzítő csavarról távolítsuk el a védőkupakot, majd egy 24-es dugókulccsal lazítsuk ki a csavart. Ezek után a kormányt lehúzhatjuk a helyéről. A csatlakozókra vigyázzunk, kézzel segítsük át a nyíláson őket.

A beszerelés a kiszereléssel fordított sorrendben történik. Ügyeljünk rá, hogy a 24-es csavart rendesen meghúzzuk. Az előírt meghúzási nyomatéka 50 Nm.

Az Alfa 147 multikormánya is csereszabatos a Puntoéval, bár a gombok csatlakozói lehet, hogy másmilyenek. Mindenesetre akár az is beépíthető ugyanilyen módon.

Légzsák átvezető

Természetesen a beépítéshez szükség van egy multikormányhoz való légzsák átvezetőre is, ugyanis a gombok miatt több vezetéket használ, és a csatlakozója is más. Mivel a 2003.06. előtti és utáni Puntok légzsák átvezetői, kormánykapcsolói eltérőek, ezért átalakítások nélkül csak a nagylámpásba építhető be ez a fajta kormány, ha a gombokat is használni szeretnénk. Anélkül meg mi értelme, nem igaz? 😉 Ha mégis a 2003.06. előtti beépítésen gondolkodsz, akkor szükséged lesz a komplett kormánykapcsolón kívül annak csatlakozójára, ha lehet, akkor minél több vezetékkel és egy 2B-ből származó ablaktörlő szerkezetre (vagy átalakíthatod a meglévőt).

Korábban átalakítottam a multikormányos légzsák átvezetőmet, ugyanis eredeti állapotában a hagyományos kormányhoz nem használható, mert nincs rajta a kürt csatlakozója. A képen a fehér csatlakozó a kürté, a fekete a rádióvezérlő gomboké, a zöld a légzsáké. A multikormányosnál ez azért más, mert így egy vezetéket lehetett spórolni, a kürt és a gombok negatív vezetéke közös. Tehát most vissza kellett alakítanom eredeti állapotába.

!!NAGYON FONTOS!! A kormánykapcsoló és a légzsák átvezető cseréjénél nagyon fontos, hogy az első kerekek egyenesen álljanak, és ha nem vadonat új a beszerelésre kerülő kormánykapcsoló, akkor mindenképpen olyan kell, amit úgy szereltek ki, hogy az első kerekek egyenesen álltak, és kiszerelés után rögzítették elfordulás ellen a légzsák átvezetőt. Ellenkező esetben a légzsák átvezető elszakadhat, extrém esetben a légzsák az arcunkba robbanhat egy erős kanyarban!

A csere egyébként egyszerű, ha a kormányt leszereltük, a kapcsoló rögzítő csavarjának lazítása után csak le kell húzni a régi kormánykapcsolót a helyéről, az elektromos csatlakozókat lehúzni, és az újra átcsatlakoztatni, illetve a helyére illeszteni az egységet.

Elektromos bekötés

Írhatnám azt, hogy egyszerű az elektromos bekötése, mert végülis az, mostmár. Csak éppen nem találtam róla sehol használható bekötési ábrát. Az Autodata adatbázisában van róla, de tévesen szerepel egy alkatrész benne, ami a gombok illesztését végezné szerintük a gyári rádióra. Újabb keresgélés, külföldi netes apróhirdetések böngészésével sikerült találni és venni egy ilyet is, később kiderült, feleslegesen, Puntohoz és a gyári rádióhoz nem kell… Tehát az elektromos bekötés:

Összefoglalva: a rádió és a kormánykapcsoló közé kell behúzni 4 vezetéket, az egyik a gombok háttérvilágítása miatt kell (a rádió “A” csatlakozó 7. érintkező), a másik három a gombok vezérlő vezetékei (a rádió “C”, zöld csatlakozó 10, 11, 12 érintkezői).

A fenti képen a pirossal jelölt szakaszon, az óracsoport mögött lehet elvezetni a vezetékeket, lehetőleg a gyári kábelköteghez igazítva.

A légzsák átvezető csatlakozója, az új vezetékekkel, érintkezőkkel. A színek a képen nem mérvadóak, ilyen vezetékek voltak, illetve elég csak az 2-3-4 vezetékeket bekötni. A képen a csatlakozón balról jobbra halad a számozás.

Szükség van a csatlakozókba beépíteni új érintkezőket, ezeket is be kell szerezni valahonnan. Szerencsére a kormányt úgy küldték, hogy a légzsák átvezető kormány felőli csatlakozója rajta volt némi vezetékkel, ebből az érintkezőket át tudtam rakni a másik csatlakozóba.

Következhet a bekötés a rádiónál. Lássuk a bekötési ábrát!

A rádiónál az ISO C csatlakozóba kell bekötni az új vezetékeket, az RC-A, RC-B, illetve a köztük található GND pontokra. Ehhez is kell új csatlakozó, ez szerencsére könnyen beszerezhető a kereskedelemben.

Csak bedugjuk a helyére, és készen is van. A lenti képen a kék csatlakozó a CD-tár.

A végeredmény

Ezzel készen is vagyunk! 🙂

A gombok háttérvilágítása.

Használata kényelmes, bár személy szerint többet vártam tőle, a gomboknak csak egy funkciójuk van, nincs hosszan nyomva tartott másodlagos funkciójuk, például a CD-tár használatánál nem tudunk lemezt váltani, csak a számok között léptetni. Az SRC gomb a gyári fejegység esetén a rádió hullámhosszokat is lépteti, ami néha hangos sercegést eredményez a középhullámhosszra kapcsoláskor.

Nem csak a gyári fejegységgel működik, bármely, főként Blaupunkt fejegységgel használható, amelyik tud fogadni távvezérlőt. Más gyártmányú rádiókhoz valószínűleg jelátalakítóra van szükség.

A technológia egyébként végtelenül egyszerű, a gombok különböző értékű ellenállásokat kapcsolnak a rádió RC-A (bal oldali gombok) és RC-B (jobb oldali gombok) bemenetére a közös RC-GND ponthoz képest.

Facebook Hozzászólások

Ha tetszett a cikk, segítségedre volt, esetleg spóroltál, vagy éppen kerestél az itt szerzett ismeretekkel némi pénzt, kérlek lehetőségeid szerint támogasd a blogot, hogy továbbra is új, hasznos információkat találhass itt.
Köszönöm a támogatást!