Gyári mélynyomó beépítése utólag

Frissítve: 2023.01.27.

Sokan szeretnék kicsit feldobni az autó hangrendszerét egy mélyládával. A Punto egyik extra felszereltsége volt a gyári mélynyomó, ami a helykihasználás miatt praktikus, és aki nem akar szélvédőt repeszteni a hangnyomással, annak valószínűleg elegendő is a képessége. Ha véletlenül “elromlik”, recsegve szól, akkor a javítása házilag sem lehetetlen, cserélni kell a membránt, erről is olvashattok itt egy korábbi cikket.

A beszereléséhez szükségünk lesz magára a mélynyomóra,

A rögzítő szerkezetére,

És a csatlakozóra, lehetőleg némi vezetékkel.

Ha csak a mélynyomó van meg, akkor a felfogatást és a csatlakozót valahogy meg kell oldani vagy beszerezni. A csatlakozó azonos a középkonzol kapcsolósor ablakemelő csatlakozójával, így van esélyünk találni bontott autóból. Vagy át is lehet szerelni, ha van más fajta csatlakozó otthon (pl. PC táp, stb.), ami legalább 7 érintkezős.

Ha véletlenül olyan szerencsések vagyunk, hogy az autóban elő van készítve a kábelezés, csatlakozóval együtt, akkor nincs más dolgunk, mint hogy becsavarozzuk a helyére, rádugjuk a csatlakozót és kész.

Valószínűleg sajnos nem ez a helyzet, ezért a kábelezést is nekünk kell kiépíteni. Ehhez szükségünk lesz a fentieken kívül még:
– Kb.  1,5 mm² vezeték, 10 méter ráhagyással is elegendő lesz.
– Forrasztópáka, forrasztóón, szigetelőszalag és/vagy zsugorcső, vagy krimpelhető toldóhüvely.
– Szemes saru.
– Késes biztosíték leágaztató.

Akinek ismeretlen lenne, akkor ilyen a toldóhüvely, ezzel forrasztás nélkül lehet kötni a vezetékeket:

A szemes saru (a test csatlakoztatásához kell majd):

Késes biztosítékhoz leágaztató:

Megvannak a szükséges alkatrészek, kezdődhet a kábelezés! A kapcsolási rajz ebben nagy segítségünkre van, nézzük is meg:

Lássuk, hogy is néz ki a mélynyomó csatlakozója, illetve mit kell rákötnünk.

Szükség lesz tehát a két hátsó hangszórótól 2-2 vezetékre, egy a testnek, egy állandó +12V-ra, valamint egy kapcsolt +12V-ra. A kapcsolt +12V a fejegység automata antenna kivezetése, ez akkor lesz feszültség alatt, ha bekapcsoljuk a rádiót, így nem meríti a mélynyomó sem az akkumulátort. Az állandó +12V gyári helye az utastéri biztosíték F36 jelű biztosítéka, erre kell majd rácsatlakoznunk. A legelegánsabb mód, ha a gyári csatlakozó megfelelő érintkezőjére illesztjük az új kábelt, az állandó +12V a biztosítéktábla D jelű csatlakozójának 13. érintkezője. Ennek pontos helyét az alábbi ábra alapján megtalálhatjátok.

Ahhoz, hogy erre csatlakozzunk rá, szét kell szedni a csatlakozót. Ha van benne üres fém érintkező, akkor örülhetünk, csak rá kell kötni az új vezetéket. Ha nincs, akkor vagy választjuk az egyszerűbb utat és késes leágazóval a biztosítéknál rácsatlakozunk..

20181206_170353

Vagy a nehezebb utat választva beszerzünk valahonnan érintkezőt. Például egy bontott kábelkötegből.

Az érintkezők kihúzhatók a csatakozóházból, az alábbi képen bekarikázott kis pöcköket kell felhajtani (vigyázzunk, ne törjenek le!), így kihúzható az érintkező hátrafelé.

Ennyit a fix +12V bekötéséről.

Kell még egy kapcsolt +12V. Az alábbiakban gyári fejegység bekötéséről fogok írni, akinek más van, az nézze meg a saját rádiójának bekötési ábráját, hogy van-e elektromos antenna kimenete, és ha van, a csatlakozón hol.

Az ISO A csatlakozón az AUT. ANT. nevű érintkezőt kell keresni, a gyári kábelkötegben ez egy szürke vezeték.

A fejegységig kell húzni az új kábelt, akkor is, ha van szürke vezeték, mert bár abban az esetben elő van készítve a következő csatlakozási pontig, viszont az a jobb oldali ajtó mellett a műszerfal alatt található. Mivel a bal oldalon célszerűbb behúzni az új vezetékeket, ezért ez nem használható.

A jobb oldalon található a kárpit alatt.

A szürke vezetékről van szó, látható, hogy innen nem megy tovább sehova. A csatlakozó kinyitása után egyébként könnyen csatlakoztatható lenne az új vezeték, ha mégis ide húztuk volna.

A vezetőoldalon a kárpit megbontása után húzzuk be a két új vezetéket.

A legmacerásabb talán átjutni a csomagtartóba. Nem érdemes lebontani a műanyag borítást, csak ha nincs pl. kábelbehúzónk, hogy átjussunk alatta, mert nagyon nehéz visszaszerelni, igazi szívás. Szóval először mindenképpen próbáljuk meg kábelbehúzó híján is átjátszani a vezetékeket, mielőtt nekiállunk a képen látható módon lebontani.

A csomagtartóban is kell új vezetékeket beépíteni. Kell egy test, ezt a hátfalon lévő testponthoz húzzuk el, itt egy szemes saruval tudunk rácsatlakozni a kötési pontra. Vagy ha a gyári megoldásokat szeretjük, akkor a földelő kötődobozba is beköthetjük, ehhez szintén szükség lesz egy új érintkezőre. A kapcsolási rajz alapján a 13. érintkező a mélynyomóé.

Ezen kívül kell még a két hátsó hangszórótól 2-2 vezeték. A bal oldali egyszerű, hiszen a mélynyomó felett van, a jobb oldalit a meglévő kábelköteg mellett vezessük el.

A mélynyomó csatakozó 1. érintkezőre a bal hátsó hangszóró Narancs/Fekete vezetéke megy, a 4.-re a Narancs/Zöld, a 2.-ra a jobb hátsó hangszóró Égszínkék/Citrom vezetéke, az 5.-re az Égszínkék/Piros vezeték. A Narancs/Fekete és az Égszínkék/Citrom a két pozitív, a másik kettő a negatív pólus.

Vissza van még a tartókonzol felszerelése. Ennek gyárilag a bal oldali biztonsági öv alatt találhatók a rögzítési pontjai.

Ha nincs a kialakított lyukakban szegecsanya, akkor a legjobb megoldás, ha a gyárival megegyező szegecsanyákat szerelünk be a hozzá való szegecsanyahúzó szerszámmal. Ettől eltérően lehet más megoldással is rögzíteni, pl. műanyag dübel (tipli) segítségével, de nem lesz olyan stabil, mint szegecsanyával.

Van még egy rögzítési pont, ez a fenéklemezen van, a pirossal bekarikázott helyen.

Ha nem találjuk, akkor fel kell szedni a fekete leragasztást, ott esz alatta egy lyuk, ebbe is kerüljön egy tipli, és lehet is lecsavarozni. A kárpitot valószínűleg meg kell kicsit vágni, hogy el lehessen helyezni.

Ezek után már a helyére is igazíthatjuk a mélynyomót, egy ellenőrzés után mehet a csatlakozó a helyére, illetve ne felejtsük el az összes lebontott kárpitot, műanyag burkolatot gondosan visszaépíteni a helyére.

Ezek után nincs más dolgunk, mint élvezni a jobb hangzást.


Pár szó a technikáról.

Egy cartárs szétszedte és megvizsgálta a belsejét is, az ő beszámolóját, gondolatait olvashatjátok az alábbiakban.

Szétszedve ezt az elektronikát találhatjuk benne.

A “lelke” a képen látható 1996-os fejlesztésű, Philips gyártmányú, TDA8563Q 2 csatornás, 2 ohm stabil integrált teljesítményerősítő, amelybe még torzítás figyelőt is építettek. Ez hajt meg egy 13cm-es 2×2[Ohm] duplatekercses hangszórót.
Maga a chip teljesen hülyebiztos, gyakorlatilag csak kalapáccsal, vagy 230V AC-vel lehet tönkretenni. Névleges teljesítménye 1% THD nél 2x30W, csúcsban 2x40W.
Tehát testvérek között is 60W-ról beszélünk maximum.

Ennyit a rajta nagybetűkkel olvasható 100W-ról.

Mellesleg egy rögzítő csavar ellenrésze bele volt szakadva a műanyag házba/menetrögzítő ellenére pár csavar fel volt lazulva; ettől már zöröghetett a hangszóró háza. No comment; Made in Italy.

Facebook Hozzászólások

7 hozzászólás

    1. Biztosan, de mivel nem ahhoz való alapvetően, ezért lehet, hogy nem passzol jól, barkácsolni kell rögzítést, stb.

  1. Én azután érdeklődöm, hogy a benne lévő hangszórót be lehet szerezni valahonnan? Ha igen, akkor honnan? Nekem most adta meg magát, de sehol nem találok bele valót.

    1. Én nem tudok róla, hogy lehetne. Olyanról már hallottam, hogy sima egyutas hangszórót rakott be valaki helyette, ami amúgy méretre stimmelt.

Leave a Reply